Programsorozat a rendszerváltásról Keddenként hat órától
Október 6. kedd 18 óra (ELTE TáTK Északi épület
-1. 75-ös, Konferencia teremben. Az előítélet szabad prédája a rendszerváltás? - bevezető est (Résztvevők: Kopper Judit, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem oktatójának diákjai készítettek riportfilmeket a rendszerváltásról, melyben fiatalokat kérdeztek a rendszerváltáshoz fűződő viszonyukról. A film megtekintése után, a látottakat Kopper Judit mellett Vásárhelyi Mária, Csepeli György, és György Péter fogja elemezni, és megvitatni.)
Október 13. Szegényszivató a szociális törvény?
- A rendszerváltás szociális törvényétől az Út a Munkához programig. Mennyiben módosult a helyzet a rendszerváltás hatására a munkaerőpiacon. Hol alakultak ki szakadékok? A segélyezés és munkahelyteremtés kapcsolatának elemzése. (Résztvevők: M. László Ferenc (moderátor-vitapartner), Tausz Katalin, Szalai Júlia, Lukács György)
Október 20. Mennyibe került a cigányságnak a rendszerváltás?
- Az oktatásban, és a munkahelyen megjelenő szegregáció közötti korreláció felfedése. A szocializmusban történt cigánykutatások eredményei, és a mai helyzethez viszonyított szerepük. Mennyiben változott a helyzet az 1993-as szociális törvénnyel, vagy az Út a munkához programmal. A többségi társadalom cigányképének megmutatása. (Résztvevők: Varró Szilvia (moderátor-vitapartner), Köllő János, Havas Gábor, Bakó Boglárka, Zolnay János)
Október 27. Mink András filmje a rendszerváltásról a Bem moziban.
November 3. Eltüsszentett rendszerváltás
- A rendszerváltás narratívái 1. Scholes és Kellog narratíva kutatását hasonlatként használva kérdés, mennyiben minősül historikus (amelynek a valóságos történelmi múlt adja az alapját), vagy mimetikus (ami a múlt valósága helyett a jelen valóságára, és pszichológiai aspektusaira épül) narratívának a mai magyar társadalom számára a rendszerváltás. A ma szempontjából az akkori események elemzése, személyes élmények felidézése.
(Résztvevők: Ludassy Mária, Rainer M. János, Pogonyi Szabolcs (moderátor - vitapartner), Ripp Zoltán, Lánczi András)
November 10. Ott voltam, ahol lennem kellett? Azt tettem, amit tennem kellett?
- A rendszerváltás narratívái 2. – történészek, politológusok, politikai filozófusok és egy alkotmányjogász: (Résztvevők: Magyari Péter (moderátor - vitapartner), Halmai Gábor, Balogh László, Gombár Csaba, Kis János)
November 17. Mozgó rendszerek képváltásai
– 12 mai, magyar filmrendező, akik tévéfilmet készítenek (vagy már elkészítették) a MTV1-nek a rendszerváltásról. Elmondják, ahogy ők látják. (Résztvevők: Mátyássy Áron, Jánossy Natália, Cserhalmi Sára, Bodzsár Márk, Miklauzic Bence, Török Ferenc, Fonyó Gergely, Bagota Béla, Nemes Gyula, Bollók Csaba, Hajdu Szabolcs, Nagy Viktor Oszkár)
November 24. Rendszerváltás papíron…
– 12 mai, magyar író, akik megírják (vagy már megírták) a történetet a tévéfilmekhez. (Résztvevők: Balázs Attila, Darvasi László, Garaczi László, Grecsó Krisztián, Kemény István, Kiss Noémi, Parti Nagy Lajos, Spiró György, Tar Sándor özvegye, Tasnádi István, Zoltán Gábor, Szőts Géza)
December 1. Közgáz-e a rendszerváltás?
- Mit tennének ma másképp a rendszerváltás gazdasági aspektusából nézve az eseményeket? Érdemes-e egyáltalán bármilyen formában „rükvercről” beszélni? Ha nem, mennyiben halad jó úton a gazdaság? (Résztvevők: Bod Péter Ákos, Chikán Attila, Pete Péter, Laki Mihály, Váradi Balázs (moderátor-vitapartner))
December 8. záró est
– Rükverc buli még szervezés alatt
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
rükverc buli - tűzraktér
a mai, okt 27-i buli a tűzraktér-aprótérben lesz 18 órától.
filmvetítés, beszélgetés, dj. stb.
2. alkalom beszámoló
Akit esetleg érdekel egy szubjektív beszámoló az eseményről az a
http://budapezsges.freeblog.hu/archives/2009/10/14/Rukverc_Fesztival_2_B...
címen elolvashatja. Érdekes beszélgetés volt, a laikus számára mindenképpen érdekes fordulatokkal; a szervezésnek még van mibe belerázódnia :).